Három éve csinálom ezt a blogot és kezdetben meglehetősen megengedően kezeltem a nagy ritkán idetévedő kommentelők hozzászólásait. Jóformán bárki bármit mondhatott, mert fontosnak tartottam, hogy mindenki elmondhassa a magáét, s csak a legritkább esetben szóltam közbe vagy moderáltam bármilyen hozzászólást. 

Nem volt nehéz dolgom. Ennyi idő alatt hat olyan posztom volt, amelyik kikerült az Index címlapjára. Olyankor elárasztották a látogatók a blogot. Más esetekben viszont, ha voltak is olvasók, többnyire nem szóltak semmit, legfeljebb lájkoltak. Azt a néhány alkalmat kellett csak elviselnem, amikor özönlöttek az érdeklődők. És velük együtt sajnos idejöttek a trollok is, akik nem olvasták el a bejegyzést kommentjeik előtt, gorombán és becsmérlően beszéltek egymással és velem is. Gyakran egyáltalán nem is a témához tartozó dolgokkal hozakodtak elő. Mélységesen lehangolva engem és csatatérré változtatva a kommentfolyamot.

Ezeket a ritka alkalmakat nagyon nehezen éltem meg és már régóta gondolkodom rajta, hogy vajon helyesen álltam-e a dolgokhoz az elején. Mostanra kezdem belátni, hogy nem. Mostanra eljutottam oda, hogy azt gondoljam, a káosz nem szabadság és a trollkodás nem kommentelés. Mi több, kezdem azt hinni, hogy kezdetben alapvetően félreértettem azt, hogy mi is egy blog.

Egy blog ugyanis nem nyilvános dühöngő, nem köztér, ahol mindenki azt csinál, amit akar, hanem valamiféle átmenet a nyilvános és a privát szféra között. Itt az egymást nem ismerő emberek közötti együttműködés garanciája az, hogy képes vagyok-e felvállalni azt a felelősséget, ami a blog gazdájaként rám hárul. Az én felelősségem ugyanis, hogy mindenki számára, aki szeretne és akarna részt venni a blog életében, annak én biztosítsam ehhez a megfelelő feltételeket. Igen, ez szabályozást, moderálást, bannolást jelent.

Mert csak így tudom elérni azt, hogy akit tényleg érdekel a blog, az hozzá tudjon szólni, aki pedig nem, az menjen innen.

Igen, ez a blog nem mindenkié.

Nem azoké, akik gyalázkodni, bérbloggernek nevezni, sorosbérencnek nevezni, zsidózni stb. akarnak engem. Nem azoké, akik ostobának neveznek egy posztomért, lehülyéznek. Nem azoké, akik nem hajlandók a véleményük megfogalmazása előtt elolvasni, amit más írt. Nem azoké, akik csak a saját hangjukat akarják hallatni. Miért is lenne az övék? Nekik ott van a nagyvilág.

Ide csak azokat várom, akik gondolkodni, beszélgetni akarnak, véleményeket és érzéseket megosztani, problémákat felvetni, a világról valami többet megtudni. Azokat, akik hajlandók odafigyelni, kérdezni. Akik hajlandók meglepődni. Nem csak azokat persze, akik velem egyetértenek. De csak azokat, akik nem újabb alkalmat keresnek a trollkodásra.   

Most úgy látom, ennek a következő eszközei vannak:

1) Aki trollkodik, annak ezt megmondom és azt is elmondom neki, miért trollkodik. Aki ezen megsértődik, az magára vessen. 

2) A különösen sértő kifejezéseket automatikusan szűrni fogom.

3) A gyalázkodó, becsmérlő kommenteket előmoderálom.

4) Aki trollkodik, sérteget engem vagy mást, azt egyszerűen bannolom.

Mondom még egyszer, nem a vitát akarom kizárni a blogról, hanem éppen ellenkezőleg, a vita, a beszélgetés lehetőségét próbálom ezentúl komolyabban megteremteni, felvállalva az ezzel szükségképpen járó felelősséget bloggazdaként.