El sem tudom mondani, mennyire unom, hogy bármilyen politikai ügy előkerül a mai Magyarországon, két percen belül valaki elkezdi szidni a liberálisokat. Nem csak azért keserít el ez, mert nemigen vannak ma hatalmi pozícióban liberálisok, tehát a liberalizmus kritikája meglehetősen olcsó módja a politikai győzelemnek. Nem is csak azért, mert a legtöbb dolog, amit liberálisnak neveznek azok, akik liberálisoznak, valójában nem vagy messze nem kizárólag liberális eszme. Hanem mindenekelőtt azért, mert ez a címkézés egycsapásra feleslegessé és értelmetlenné tesz minden vitát, minden meggyőzési kísérletet – vagy akár csak azt, hogy egymással egyet nem értő emberek tisztelhessék egymásban azt, ami minden vélemény- és hozzáállásbeli különbségük ellenére is közös bennük: a világ megértésének és jobbításának szándékát.  

Ezért, jobb híján, inkább egy verset másolok ide. Az egyik kedvenc Ady-versemet.  

Ady Endre: Kurucok így beszélnek

Nekem, pajtás, úgyis mindegy,

Farkas esz meg, ördög esz meg,

De megesznek bennünket.

Medve esz meg, az is mindegy, 

Az a szomorú és régi:

Véletlen, ki esz minket.

S az a szomorú és mindegy, 

Hogy jó időben bennünket 

Sorsunkra mi se intett.

Nekem, pajtás, úgyis mindegy, 

Bánja fene, hogy ki fal föl 

Buta, bús mindegy-minket.

1915. április